TIPPEK ÉS TRÜKKÖK

MU-TI 92613/6

 

MUHARI EDZÉSÖTLETEK ÉS -KONCEPCIÓK

 

TIPPEK ÉS TRÜKKÖK

Belülről festett körmök, megtépázott sarkak

 

A fenti címből talán rájöhettél, hogy a vér- és vízhólyagok világába lesz a kiruccanás. Ahova előbb vagy utóbb szinte minden futó betéved. Persze, nem véletlenül…

Az egyik leggyakoribb sérülésről van szó, melynek oka leginkább a cipő illetve a zokni álal okozott hosszantartó mechanikai irritáció. Dörzsölés súrlódás, nyomás, amelyet okozhat a nem megfelelő felszerelés (zokni, cipő, talpbetét) mellett, például egy sérülés miatt esetlegesen megváltozott lábtartás (pipiskedés, a sarok kímélése miatt), vagy szokatlan terep (hosszantartó durva lejtő), de akár nem várt időjárási körülmény (átázott cipő) is.

Az elsődleges ok, ha a cipőd abszolút kicsi. Azaz, ha már rövidebb futásoknál szorít, és felsérti a lábat, hólyagokat okoz elsősorban a sarkon. Érdemes éppen ezért cipővásárláskor bekalkulálni, hogy a lábfej mérete, ha kis mértékben is, de napközben változik, méghozzá növekszik.

Kicsit árnyalja a képet, amikor a cipőd relatív kicsi. Rövidebb edzéseken vagy akár mondjuk 3 óráig nincs vele semmi gond, de sorozat terhelések (többnapos verseny) vagy 3 óránál hosszabb futások után igen. Ezt is érdemes figyelembe venni a cipő méretének kiválasztásakor. Optimális esetben a lábujjaidat kényelmesen tudod mozgatni, de a sarkad nem csúszik ki ellépéskor, merthogy az is okozhat éppen hólyagokat. Ez azt jelenti, hogy 0,5-2 számmal nagyobb cipőre lesz szükséged, mint ami elsőre kényelmesnek tűnik.

További zavaró tényezők lehetnek a talpbetét, amely felgyűrődhet, a zokni varrása, vagy egy lyuk rajta, mint ahogy a cipő kikopott belső része is, elsősorban a saroknál.

A nem a cipőhöz tartozó talpbetétekkel, sarokemelőkkel érdemes óvatosan bánni, és mindig előbb rövidebb távokon kipróbálni, mert megváltoztathatják a láb helyzetét és már pár miliméteres elmozdulás is okozhat addig nem tapasztalt irritációt és végül hólyagokat.

Egyébként, ha baj van, nem feltétlenül fog fájni. Legalábbis addig nem, amíg nem állsz meg. Addig legfeljebb csak sejteni lehet, hogy valami nincs rendben. Ez persze nem igaz, ha nagyon durva a sérülés, és szakad a bőr, mert az azért nem marad észrevétlen. Maga a hólyag éppen azért keletkezik, hogy valamennyire enyhítsen a bőr vagy köröm sokszor órákon át tartó molesztálásán. A bőr alatt megjelenő folyadék kenőanyagként szolgál és mintegy védekező mechanizmusként igyekszik a további súrlódástól óvni amit lehet. A szín az eset súlyosságát jelzi. Minél sötétebb, annál rosszabb, mivelhogy a színt a vér adja.

A hólyagokkal van pár probléma. Először is az érintett terület rendkívül érzékeny lesz. Éget, lüktet, feszül. Másrészt megnövelik a láb helyigényét, ami már egy eleve szűk cipő esetén nem simán kellemetlen, hanem kifejezetten fájdalmas.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Attól függően, hogy új szerzeményed mekkora és hol helyezkedik el, különböző műveletekkel tudod magad újra futásra (járásra) alkalmas állapotba hozni.

Az első és legfontosabb, az irritáció megszűntetése. Ha van 1-2 számmal nagyobb cipőd, annál mint amelyik éppen szétnyírta a lábadat, akkor keresd elő. Egy darabig szükséged lesz rá. Ha nincs, akkor vedd ki a talpbetétet a cipődből, így jobban elfér majd benne a bibis lábad. Kényelmetlen lesz, de annál jobban fog fájni a hólyag, minthogy ez zavarna majd. Kezelés után egyébként lehet majd vele futni, de nagy száguldásra nem számíts. Viszont még a legnagyobb hólyagok is „bemelegednek“ azaz kis dörzsölésre eleinte még tovább folytatódik a folyadék termelés, azaz az első pár borzalmas perc vagy km után valamelyest elviselhetőbb lesz az edzés.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha a vízhólyag vagy vérhólyag átmérője nem nagyobb, mint kb. 1-1,5 cm és nincs végtelenül érzékeny helyen, ne adj isten, köröm alatt, és nem szakadt ki, akkor érdemes egy steril tűvel (végső esetben a rajtszámhoz adott, saját nyállal „fertőtlenített“ biztostűvel) a szélét óvatosan kiszúrni, majd a folyadékot lassan kinyomni, hogy a feszültség megszűnjön.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ilyenkor nem árt, ha van nálad egy zsebkendő, amivel a cuccot fel tudod itatni. A sérült bőrt ne szedd le, mert valamennyire védi a sebet! Ezután a legegyszerűbb megoldás ragtapasszal leragasztani, ami megakadályozza a sérült terület további zaklatását. A sebtapasz (a géz miatt) nem jó, mert egyrészt sok helyet foglal, ami a cipőben zavaró lesz, másrészt elmozoghat a megcincált bőrön, tovább sértve azt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A ragtapaszt nem kell cserélni, problémás is lenne, mert jönne vele a bőr. Ha esetleg a hólyag újra megtelne folyadékkal, a ragtapaszon keresztül a már említett módon le lehet csapolni. Innentől kezdve, ha a probléma forrását kiiktattad, azaz nem kínzod tovább a sérült bőrt, akkor viszonylag fájdalommentes lesz a gyógyulás, ami azért a seb méretétől függően 1-2 hétig eltarthat. Amikor már nyomásra nem érzel fájdalmat, akkor a ragtapaszt szépen le lehet venni. Általában vele együtt jön az addigra elhalt, így teljesen érzéketlen bőr, ami alatt már az új réteg látható. Ha mégis megmaradna a hólyag, akkor ollóval óvatosan le lehet vágni.

Ha kevésbé vagy szerencsés, és nagyobb víz- vagy vérhólyagot sikerül szerezned, akkor készülj rá, hogy fájni fog, nem is kicsit. Az sem ritka, hogy seblázad lesz tőle, bár ez általában inkább hőemelkedés szintjén marad. Ettől függetlenül indokolt lehet pár napig láz/fájdalomcsillapítót szedni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha versenyen történt a dolog, keresd fel a versenyorvost, ott ellátják a sebedet. Ha edzésen esett meg az eset, akkor steril tűvel szúrd ki a hólyagot a szélénél és óvatosan engedd ki belőle a folyadékot. Fertőtlenítsd a sebet és ha van, használj hámosító kenőcsöt! Lehetőség szerint hagyd szabadon (mezitláb) és hűtsd (jeges lábfürdő), ha ez nem megoldható, mert mondjuk menned kell valahova, akkor kösd be, de úgy, hogy a kötés fájdalommentesen cserélhető legyen. A sérült bőrt hagyd rajta, mert valamennyire csak védi a sebet. Ha szakadt a bőr, akkor is csak a felgyűrődött részt vágd le óvatosan ollóval, a többit símítsd vissza a seb felületére. Mondjuk ez nem lesz kellemes. Létezik egyébként már kifejezetten a sarkon keletkező hólyagok véderlmére szolgáló zselés tapasz, amely jobban védi a sebet a cipőben, mint a normál kötések.

 

Végül essen szó minden futó rémálmáról a köröm alatti vérhólyagról. Jellemzően a láb nagy ujjait érinti, mivel általában ezek vannak a legszorosabb kapcsolatban a cipővel. Ha ezt történik veled, akkor felkészülhetsz a körömcsere kezdetben nem éppen fájdalommentes és igen hosszantartó folyamatára. Kivéve, ha nincs vérhólyag, csak bevérzés, ami köröm felső felénél, harmadánál nem érint nagyobb területet. Ebben az esetben általában nem esik le a köröm, csak szép lassan „kinövi“ a sérülést. Ha vérhólyag van a körmöd alatt, rögtön adódik a kérdés, hogy szúrni - steril tűvel, vész esetén nyálas biztostűvel, ami a rajtszámod tartotta, a szélénél, óvatosan - vagy nem szúrni. Mellette szól, hogy ha kiszúrod, a nyomás és ezzel a feszítő érzés rögtön megszűnik. Más kérdés, hogy a folyadék folyamatosan termelődni fog még legalább 2-3 napig. Fájni is fog úgy nagyon kegyetlenül legalább 3 napig, utána fokozatosan érzéketlenné válik a köröm és elhal, majd 2-3 hét múlva le is esik. Addigra az alatta lévő bőr már megkeményedik annyira, hogy a védelmi funkciókat korlátozottan ellássa. Mondjuk kezdetben nem fog szépen kinézni, cserébe viszont kifejezetten ronda lesz, amivel nyugodtan lehet nem futó ismerőseidet riogatni. Sietni sem kell vele, mert amíg újra szalonképes körmöd lesz, az eltarthat akár egy évig is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hasonló megpróbáltatásokon mész keresztül akkor is, ha nem szúrod ki. Annyi a különbség, hogy kezdetben talán egy picit jobban fog fájni, cserébe viszont „folyni“ nem. Az eredeti köröm így tovább, úgy 4-6 hétig fennmarad.

Közvetlenül beszerzés után és 6 hónappal később - ez esetben a vérhólyag nem lett kiszúrva

Bárhogy is döntessz, láz/fájdalomcsillapító az első pár napban elkelhet, csakúgy mint ahogy a hűtés sem fog neki ártani. Nagyobb cipőre, illetve a talpbetéted eltávolítására szintén szükséged lesz.

 

Száz szónak is egy a vége, jobban jársz, ha elkerülöd a vízhólyagokat és véres társaikat, mitha megküzdesz velük. Ügyelj a cipőd méretére vásárláskor, használj varrásmentes zoknit, a kritikus helyeken krémet, esetleg már előre ragtapaszt, bár ez azért rizikós is lehet, így légy óvatos vele. Körmeidet rendszeresen ápold, különösen verseny előtt érdemes őket levágni.

Ha tetszett, kedveld az oldalt, hogy ne maradj le semmiről!

Ha megosztod a bejegyzést, az sem baj! :)

 

 

Megjegyzés: Jóllehet tanácsaim hosszú évek tapasztalatain alapulnak, olykor-olykor előfordulhat, hogy neked valami mégsem válik be. Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezért sajnos felelősséget vállalni nem tudok!

 

 

www.mu-ti.com

MUHARI GÁBOR

MINDEN JOG FENNTARTVA!

info@mu-ti.com 2017